Amilyen színben világít, olyan hőmérsékletű a víz! 32 fok alatt fehér, 32-41 között kékből megy sötétkékbe, 42-45 között rózsaszínből ibolyába és 45 felett pedig pirossal világít! Nem kell hozzá semmi elem, akkumulátor, sőt még csak feltölteni sem kell. Az…
Tegnap is érdekes lámpa design volt soron, most meg egy "levegőben lógó" bortartó, nézd meg jobban a képet és gondolkodj el rajta, nekem is egy pár percembe telt rájönnöm. 43 dollárt biztos nem ér meg, de ettől függetlenül nagyon ötletes cucc!Fosfor
Ügyes kis szerkezet, hiszen az elhasznált újságpapírból papír téglákat lehet vele készíteni, amit el lehet használni a kandallóban. 30 dollár az ára.
Random Good Stuff
Két okból vettem ide az idióta kacatok közé, az első az, hogy nézze meg mindenki a saját kulcscsomóját, hány fajta kulcsa van? 3-4? Vajon, hogyan férnek be ebbe a különböző méretű, vastagságú kulcsok? A másik ok meg az ára, 300 dollár, vagyis majd 50 ezer forintos kulcscsomó…
Drága, ronda és törik? Mi az? Idióta pohár! Colombo pohárnak is hívják, mert mindent lehet vele egyszerre csinálni, például szivarozni is. 2 pár 198 dollár!PopGadget
Végre valami magyar cucc amit be lehet mutatni, Szabó Levente szerint ez az mosógép jövője. Legyünk rá büszkék mert az Electrolux is felkarolta eme terveit! Hajrá Levente!Electrolux design labShinyShiny
Ez nem fakíroknak készült, mert nekik fordítva lenne, itt most a radír felületet van felül és elég sok van belőle, bár szerintem így is pöttyös lesz az ember feneke.Inventorspot
Feltehetőleg amit mi növesztünk majd ezzel a kacattal, az nem lesz ilyen aranyos mint ami a képen van, de azért az asztalon gombát növeszteni trendi dolog, nem? 10 dollár az ára. Ja és persze el kell olvasni a kisbetűs részt is, nem igazi gomba! :)ChipChick
Milyen jó mikor az ember meghitt együttlétben elmegy a fürdőszobába és egy jót szarik a társával, mindezt marha drágán, de ez még csak az alapmodell, a bővítettben van 7 inches LCD és iPod dokkoló. Hát nem gyönyörű? Sajnos nem, a rendelhető mennyiség 12 darab minimum és…
Mi van ha egy tóba ejted a kulcsodat vagy egy lefolyóba? Itt a megoldás, egy magától felfúvódó lufi, ami nem engedi, hogy elsüllyedjen a kulcs. Teherbírása elbűvölő, 1 kg-ot is fent bír tartani a vízen. Ha vizet ér, akkor automatikusan nem csak az airbag oldódik ki, hanem egy erős…
Ezt a kacatot egy jó sötét vörösborral, akár még az új Tarantino filmben is lehetne mutogatni, mert majdnem úgy nézne ki mint az ér a testünkben. Bár van más ötletem is, fa ihlette ezeket a csodákat, vagy csak egyszerűen úgy benyakalt a designer, hogy többet látott belőlük és…
Mondjuk igazából nem tudom mire is jó ez a dolog, ha csak nem arra, hogy a betörő nézzen mint a birka. De azért erre a betöréses dologra játszani nem olyan vicces. Szóval ez inkább amolyan ablak nélküli irodákba, hangulatjavítónak való dolog. Az ára nem ismert, viszont nem is…
Ez nem valamiféle rosszul sikerült húsvéti vers, ez a valóság, egy pálcika a végén egy vérnyomásmérő pumpa, mindez összegyúrva 10 dolláros kacattá, ami figyelmeztet ha meg kell locsolni a virágot.BoingBoing
Navégre! Bonsai már nem újdonság, de végre létrehozták azt amit amiről minden Bonsai kedvelő álmodott! Végre gyümölcsöket is ad a fa, persze miniatűr gyümölcsöket, amit majd miniatűr élvezett el lehet fogyasztani. 54 dollár!OhGizmo
Nincs többé ferde bútorlap, nem lehet ráfogni ezután semmit a rossz szerszámokra, ez minden munkáltató álma és minden melós rémálma. 20 dollár.Uberreview
Egy igazán érdekes és ötletes boros készletet hoztak létre, remélhetőleg használható is, nem csak vizuális élményt nyújt. Az biztos, hogy baráti körben nagy sikert arathat vele. 33 dollár amit ha úgy veszünk nem is olyan sok. Uberreview
Lassan a hűtőkkel már "romantikus" kapcsolatba kerülünk, annyi hír volt a héten a témában. Most itt egy új, egy extraerős mágnes ami még az iPod-ot is megfogja a hűtő oldalán, 10 dollárért 3-at kapunk. Csak kérdés, hogy az iPodnak használ-e a mágnes vagy…
Alapvetően fel sem került volna ide ez a termék, mert még USB sincs rajta, viszont, nem csak hűtési funkció van rajta, hanem melegíteni is tud. 20 literes, LCD kijelző, 99 dollár. Tökéletes lenne ha USB is került volna a csomagba.CoolestGadgets
Tiszta aranyból készült, Lantic gyártmányú készülékekhez jó és ha mindezektől eltekintünk, akkor nagyon jól néz ki. Mint mondjuk egy Star Wars vagy Enterprise cucc. Az ára annyi amennyi, bárcsak megengedhetném magamnak.Gizmodo
Igen, valószínűleg ez a termék a nők kondicionálás hadjáratának első lépcsője, WC-ülőkére helyezhető kacat ami beszól ha nem csukjuk le, zenél ha sz@runk és szórakoztat. 30 dollár, automata és manuális fokozatok, vízálló.RGS
De most mégis miért ne lehetne, autótöltős vibrátor, és csavarhúzók, végül is majdnem ugyanaz :)) 40 dollár és csomó érdekes dolog is jár hozzá, például flashlight, amit vajon a csavarhúzóhoz adnak vagy a vibrátorhoz? Slashdong
Legalábbis úgy néznek ki, csak remélni merem, hogy azok a "művészek" akik alkották ezeket a "remek" dolgokat, nem igazi húsból készítették. Egyszerűen undorító, nem is kellene művészetnek hívni, fújj kategória. Van szék, WC, bicikli, vasaló és…
Vannak ugye ezek a kedv/lelkiállapot/feelings világító micsodák, ezúttal szörnyekbe bújtatták a világítást. Meg kell mondjam, aranyosak! 10 font/darab, de ha mind a négyet megveszi az ember akkor 35 fontot kell kicsengetni.Coolest-gadgets
Miért ne lehetne így is öntözni a virágokat, ez két okból is jó dolog, 1. mert rendesen kell mosogass, 2. a lecsöpögő víznek is lesz helye. Randomgoodstuff
Aki ilyet vesz a kedvesének karácsonyra az elég merész lehet vagy okos? Mindenestre olcsó 12.50 dollár, kék és nem csak szemeteslapát, hanem szívó funkció is van rajta. Coolestgadgets